Villányi vörösek szerintünk - Vylyan Pincészet

Villányi vörösek szerintünk

2023. január 17.

Villányi vörösbor – sokan nem is gondolják, hogy ebben a két szóban mennyi árnyalat van! Lehet közöttük hétköznapi és ünnepnapra való, de Villányban, a borvidék legismertebb fajtáin, a portugieseren és a cabernet franc-on túl akár olyan kuriózumot is kóstolhatunk, mint a csókaszőlő. Elmeséljük nektek, hogy mi miért szeretjük őket annyira, és reméljük, ti is kedvet kaptok hozzá, hogy mindegyiket megkóstoljátok!

A mi portugieserünk: Vylyan Macska

Portugieser

Akárhogy lapozzuk a naptárt, bizony több a hétköznap, mint az ünnepnap, és a nap levezetéséhez sokszor csak egy pohár könnyed, gyümölcsös bort kívánunk, például egy portugiesert. A Villányi borvidéken népszerű kékszőlő fajtából többnyire reduktív borok készülnek meggyes, szegfűszeges ízvilággal.  A Vylyan Macska a classicus sorozatunk egyik kedvenc tétele, a fiatalok is sokszor ezzel indulnak el a vörösborok felé vezető (macskaköves) úton.

Nekünk különösen kedves ez a szőlőfajta, hiszen ebből készítettük az első borunkat, és pincészetünk ezzel nyerte az első díjat is, a Challenge International du Vin aranyérmét. Az akkor még kékoportóként ismert bort ősszel, a pincészetünk 30. születésnapján újra megkóstoltuk, és bár ezt a fajtát pár éven belüli fogyasztásra szoktuk ajánlani, a három évtizedes borunk nem csak élvezetes volt, de remek szerkezettel örvendeztetett meg bennünket!

Kísérlet a jól beválttal: Cabernet Franc Variációk

Cabernet franc

A cabernet franc igazi otthonra lelt a Villányi borvidéken, a Villányi Franc mára fogalommá vált. Feketeribizli, szeder, kökény, szilva, melléjük fűszerek arzenálja – igazi ízkavalkád jellemzi a cabernet francból készülő borokat, és mi kifejezetten rajongunk ezért a sokszínűségért.  Többféleképpen feldolgoztuk, kísérleteztünk más-más érlelési módokkal, és valahogy mindig másként a kedvencünk. 

A 2017-es Villányi Franc 13 hónapot töltött többféle barrique hordóban, mielőtt különleges ruhába öltöztettük: prémium borcsaládunk tagjaként egy művészi grafikával ellátott címkét kapott, ráadásul korunk egyik legismertebb íróját, Grecsó Krisztiánt is megihlette, így borozás közben egy, a borhoz írt novellát is olvashattok. 

A Mandolás és a Gombás dűlők terméséből készült Mandulás egyike a mi nagy borainknak, a harmónia és az elegancia megtestesítője. 18 hónapos hordós érlelés után a legszebb hordók válogatásából készült, nagyon komplex, ünnepi bor. Néhány éve kezdtünk el kísérletezni az amfórás érleléssel, és az elsők között próbáltuk ki a borvidék zászlós fajtáját ebben a különleges edényben. Tiszta ízek, sallangmentes, őszinte bor – így tudnánk összefoglalni a tapasztalatainkat. A 2020-as évjáratban a Variáció borcsaládunk két új taggal bővült, a Franc Variációkkal. Ugyanabból az évjáratból, ugyanarról a termőhelyről származó alapanyagból két különböző érlelési móddal próbálkoztunk: amfórával és újhordóval. Szerintünk akkor igazán izgalmas, ha együtt kóstoljátok a kettőt.

Kuriózum a Vylyan Pincészetnél: Csókaszőlő

Csókaszőlő

A borvidéken elterjedt fajtákon kívül egy igazi kuriózum is megtalálható a Vylyan választékában. A csókaszőlő évszázadokkal ezelőtt elterjedt kékszőlő fajta volt a Kárpát-medencében, amit a XIX. század végén – sok más szőlővel együtt – a filoxéra kipusztított. Az elfeledett fajtából szerencsére maradt a Pécsi Kutatóintézet génbankjában, akikkel együttműködve lassan két évtizede elkezdtünk foglalkozni ezzel a ma is ritkaságként emlegetett szőlőfajtával, és máig a miénk az egyik legnagyobb csókaszőlő ültetvény. A sötét, aprószemű szőlőt eleink vadfeketének is hívták, de hivatalosan csókaszőlőként van nyilvántartva, így mi a belőle készült bor címkéjére a kistestű fekete madarat tettük, és erről kapta a Csóka a fantázianevét is. 

Hamar megszerettük ezt a pirosbogyós gyümölcsös, fűszeres, jósavú, lágy tanninokkal rendelkező szőlőfajtát. Sőt, annyira izgalmasnak találtuk, hogy a nemrég debütált Vylyan Vörös Variáció borunkhoz a négyből az egyik házasítási tételként az amfórában érlelt csókaszőlőt választottuk. Egy új világ nyílt ki előttünk ezzel az érlelési móddal, és a terveink között szerepel a kizárólag amfórás csóka, ami biztos, hogy még az eddigieknél is különlegesebb lesz.

Kóstolás Kisharsányban

Gyertek el hozzánk Kisharsányra, szívesen mesélünk még többet a borainkról, és a pincénél meg is kóstolhatjátok mindegyiket! Péntekenként pincetúrákat szervezünk, ahol bemutatjuk érlelt borainkat, a történetüket, a hozzánk való kötődésüket.

További információkat itt találhattok: https://www.vylyan.hu/vylyan-terasz/borkostolok/

Iratkozzon fel a Vylyan hírlevélre!