Ismert téma új megközelítésben: Rozé Variáció - Vylyan Pincészet

Ismert téma új megközelítésben: Rozé Variáció

2021. május 26.

Csábítóan izgalmas, elegáns, komplex. Bizony, ilyen is lehet egy rozé! Bemutatkozik legújabb borunk, a néhány napja debütált Rozé Variáció.

Május 23-ától kapható vinotékánkban új kedvencünk, a Rozé Variáció. Ezzel a borral egy komoly, nagyobb „testvért” kapott közkedvelt Kakas rozénk, és reményeink szerint sikerült bebizonyítanunk, hogy a rozé műfajában is tudunk valami egészen egyedit mutatni.

Ihlet a pohárban

A borok születése éppen olyan titokzatos alkotói folyamat lehet a kívülálló számára, mint egy vers vagy egy regény megírása. A borász is ugyanúgy ismeri az egyes alkotói lépéseket, akár az író a szavakat, melyekből építkezhet – de hogy mit hoz ki belőle, az már az ő kreativitásán és szakmai tudásán múlik. És persze ne feledkezzünk el az alapötletről sem, ami a gondolkodást beindítja!

A Rozé Variáció ötlete tavaly nyáron kezdett körvonalazódni fiatal borászunk, az akkor még pincemesterként dolgozó Tóth Sándor fejében. Sándor sok rozé kóstolón vett részt, és bár eredendően a friss, gyümölcsös, reduktív rozé stílus állt közel a szívéhez, a kóstolókon felkeltették a figyelmét az érlelt, mélyebb, tartalmasabb tételek is. Az inspirációból egyre határozottabb saját elképzelés lett: borászunk nem sokkal később már egészen pontosan megfogalmazta, milyen illat- és ízvilágot vár el egy hordóban is érlelt rozétól.

Tudás, tapasztalat és sok kóstolás

A gondolatot tettek követték. Sándor megvitatta ötletét akkori főborászunkkal, Ipacs Szabó Istvánnal, majd elkezdődött a megvalósítás. Közösen járták végig a dűlőket és vették sorra a szóba jöhető szőlőfajtákat. Szinte az első pillanatban egyértelmű volt, hogy a bor meghatározó fajtája a syrah lesz, de azt is szerették volna, ha a pincészetünk számára oly kedves kékfrankosból is kerülne a borba.

Az alapanyagot tehát eldöntötték, következhetett az elkészítés módjának megvitatása. Ez az a pont, ahonnan sokféle út nyílik, és a célhoz több is vezethet. Sándor és István sokat beszélgetett az erjesztés, érlelés kérdéseiről, ám abban biztosak voltak, hogy az igazi válaszokat majd menet közben, a kóstolások során kapják meg. Az új rozé tehát nem előre eldöntött módon született meg, hanem a borászok folyamatos kóstolással figyelték a fejlődését, és alakították a folyamatot.

A Rozé Variáció útja végül ez lett: „a kézzel szüretelt szőlőt kíméletesen préseltük, a borhoz kizárólag színmustot használtunk. A mustot ülepítettük, majd hűtve erjesztettük. Az erjedést követően a bort kén nélkül seprőn tartottuk öt hónapig, és ezzel párhuzamosan a tétel 30%-át többed töltésű magyar tölgyfahordóba fejtettük. A hordós és a tartályos érlelés során a seprőt heti rendszerességgel kevergettük. Az érlelés végén a borokat újra egy tartályba fejtettük, minimálisan derítettük, majd következhetett a palackozás.”

Vylyan Rozé Variáció pohárba töltve
Középmély szín, elegáns összhatás

Egy korty csábítás

Bár az ötlettől a palackozásig tartó történet is izgalmas, a legizgalmasabb kérdés mégis az: milyen lett a bor? Miként lépett benne frigyre a fűszeres syrah és az élénken vibráló kékfrankos? Hogyan adott új karaktert a rozénak a hordós érlelés? Milyen élményre számíthatunk, ha megkóstoljuk?

A pohárba töltött bor középmély színe már az első pillanatban jelzi, hogy ez a rozé tartalmasabb és komolyabb, mint amit általában ettől a borfajtától megszokhattunk. Ezután következik az illat: mandulavirág és őszibarack, mellettük visszafogottan megjelenő hordós jegyek. Végül a kortyban megmutatkozó ízek teszik teljessé az elegáns összhatást: a finom gyümölcsösséget a már említett csonthéjasok ízjegyei, valamint egy kis mineralitás kíséri.

Az eredmény egy hosszú lecsengésű, emlékezetes, egyszerre üdítő és elgondolkodtató bor. Nem az a könnyű rozé, ám valahogy mégis csak könnyed. Méltóságot sugároz, de benne rejlik a rozékra oly jellemző játékosság is. Bár nehéz megállni az azonnali kóstolást, mégis érdemes eltenni belőle néhány palackkal, mert egy-két év után is új rétegek bontakozhatnak ki belőle. Ez is egyedi vonás, hiszen a rozék többsége frissen nyújtja a legnagyobb élvezetet.

A Rozé Variáció komolysága okán akár egy ünnepi alkalomhoz is illő társ lehet: harmonizál a halételekkel, a friss zöldségekkel, lágy sajtokkal. Meglepő íz-párja a kapor, mely kitűnően kiemeli jegyeit.

Méltó forma a tartalomhoz

Végül ejtsünk néhány szót a külcsínről is, mert az sem mindennapi: a bor burgundi palackba került, melyet üvegdugóval zártunk le. A Rozé Variáció címkéjét pedig az a francia Bernard Penalba tervezte, akinek pincészetünk logóját is köszönhetjük. A grafika megidézi régi címkéink világát, a motívumként megjelenő zodiákus térkép a borok egyetemességét szimbolizálja. A Rozé Variáció külső megjelenésével is azt a letisztult eleganciát sugározza, mely egyben belső lényege.

A bor kizárólag a Vylyan Teraszon, valamint webshopunkban kapható, korlátozott mennyiségben.

Iratkozzon fel a Vylyan hírlevélre!