Kezdőlap » Cikkek » Fesztiválok, ahol velünk is találkozhatnak

Fesztiválok, ahol velünk is találkozhatnak

Dátum: 2016. május 25., szerda

Katlan1-honlap

Idén nyáron is bővelkedik az ország a jobbnál jobb fesztiválokban és kulturális programokban, melyek közül számos helyen találkozhatnak és koccinthatnak velünk is.

Íme a lista, hogy HOL és MIKOR számítunk Önökre:

Május 13- június 12. Egerszegi Fesztivál

Június 9- 18 POSZT & június 19- 26 Sétatér Fesztivál

A Sétatér Fesztivál Pécs legújabb kori történetének egyik tradicionális rendezvénye, amely csaknem húsz éve a régió borászatának, gasztronómiájának és kultúrájának „közönség-találkozója” a Székesegyház előtt, a felső Sétatéren az árnyas gesztenyefák alatt (Vylyan faház rögtön a székesegyház lépcsője mellett balra!) . A fesztivál programkínálatával, koncertjeivel kiemelt figyelmet szentel a 30 éven felülieknek és a családosoknak. Gyerekprogramokkal próbálja lekötni a legkisebbek figyelmét is, színvonalas gyerekműsorok, bábelőadások, táncházak formájában, mellette kézműves játszóházat is működtetve.

A fesztivállal egy időben zajlik a Pécsi Országos Színházi Találkozó is, az ország legnagyobb színházi seregszemléje. Versenyprogram, off-program, szakmai beszélgetések, felolvasószínházak, koncertek, kiállítások. A Pécsi Nemzeti Színház “szabadtéri büféje” pincészetünk boraival várja a találkozóra érkezőket.

Június 22 – 25 Fishing on Orfű

Akik már jártak a Fishing on Orfű fesztiválon, pontosan tudják, hogy itt a koncertek fergetegesek, a helyszín gyönyörű, a hangulat barátságos és családias, és a napközbeni off-programok is a lehető legszínesebbek. Így lesz ez idén is, sőt, még több lehetőség közül válogathatnak, hogyan szeretnék tölteni a nappalokat; földön, vízen, levegőben, két keréken vagy lóháton… vagy éppen a Vylyan pincészet pavilonjánál 😉 !

Június 24 – 26 Víz, zene, virág Fesztivál (Tata)

A Víz, Zene, Virág Fesztivál minden év június utolsó hétvégéjén várja látogatóit. Az eseményen 17 helyszín közel 200 programja szórakoztatja a közönséget. A fesztivál kiemelt figyelemet fordít a kultúrált környezetre és a családi szórakoztatásra: minden generációnak kínálnak programokat a legkisebbektől a seniorokig. A fesztiválra látogatók a várkert borudvarában pincészetünk borait is kóstolhatják!

Június 22- 26 Kecskeméti Barackpálinka- és Bor Fesztivál

Június 24- 26 XXIII. Víz- Zene- Virág Fesztivál

Július 7- 10. – Bajai Halfőzőfesztivál, Baja

Baja tagadhatatlanul a halászlé fővárosa, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a több évszázados múlt, és a Bajai Halfőző Fesztivál, mely tízezreket csábít a bográcsok mellé. Idén közel kétezren főznek majd július második szombatján a Szentháromság téren. A finom ételek mellé pedig kiváló társ lehet 1-1 pohár kitűnő Vylyan bor.

Július 12- 17. – EFOTT, Velence

Ma az EFOTT 103 ezres létszámával az egyik legjelentősebb fesztivál a magyar fiatalok körében. Azonban az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók turisztikai- és sport életének fellendítésére is. Ezeknek köszönhetően a napközbeni programok szinte évről-évre bővülnek, nem csak létszámuk, de színvonaluk tekintetében is.

2016-ban a Velencei-tó strandján, Velencén kerül megrendezésre július 12-17. között a fesztivál, ahol a szervezők elmondásai szerint nagyobb parti lesz, mint valaha! Strand, koncert, gasztro, civil tér, strandfoci, mozi és több, mint 100 magyar fellépő egy helyen. Idén két házigazda intézmény erősíti a csapatot, a Debreceni Egyetem és a Testnevelési Egyetem.

Július 15- 17. – Rozé Maraton, Villány

Rozé színbe öltözik Villány július 15-16-án, hogy az országban egyedülálló módon ünnepelje a rozé borokat. A borvidéken ötödik alkalommal rendezik meg a népszerű Rozé Fesztivált, amely az ország egyik legvidámabb és legszínesebb borfesztiválja. A rendezvény fénypontja – a koncertek, gasztronómiai- és sportprogramok mellett – kétség kívül a RozéMaraton, ahol a jelentkezők karneváli hangulatban a rozé színét idéző ruhadarabokban, rozé fröccs frissítők kíséretében futják végig a 3 km-es távot.

FOO-honlap

Július 19- 24. – Csángó Fesztivál, Jászberény

A csángó magyarok kulturális értékeit bemutató Csángó Fesztivált 2016. július 19 – 24. között rendezik Jászberényben. Az első hazai rendezvény, amely nyitott a határon túli magyarság kultúrája felé. A csángó magyarok hányatott sorsú kultúrájának az ápolását, értékeinek a védelmezését tűzte ki célul. A Csángó Fesztivál Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásárt 26. alkalommal rendezi meg a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes.

Augusztus 2- 6. – Ördögkatlan, Vylyan Terasz és környéke

Augusztusban újra lesz öt napunk arra, hogy jók legyünk és “nem normálisak”, jön a IX. Ördögkatlan Fesztivál!

A visszajáró katlanozók már tudják, mire számíthatnak: igényes színházi- és táncelőadásokra, koncertekre minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, civil kezdeményezésekre, kiállításokra és kézműves vásárokra.

Augusztus 4- 7. – Debreceni Borkarnevál, Debrecen

Az előző évtizedek két igazán izgalmas nyári szabadtéri programját vonták össze 2015-ben a Békás-tónál. A legrégebbi folyamatosan működő hazai jazzfesztivál és az Észak-Alföld legrangosabb borfesztiválja együttes megrendezése a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát képviseli – a korábbiaknál lényegesen nagyobb alapterületen.

 

Augusztus 19- 23. – Bor- és Pálinkafesztivál, Hódmezővásárhely

Színes, szórakoztató kulturális és könnyűzenei programokkal várja az érdeklődőket Hódmezővásárhely városa augusztus 19. és 23. között Szent István királyunk ünnepén és a XI. Bor- és Pálinkafesztiválon.

Augusztus 19- 27 Hírös Hét

A nagy múltú fesztivál 2016-ban is felpezsdíti a város életét, és kínál szórakoztató programokat egy héten át minden korosztály számára. Koncertek, kiállítások, gasztronómiai, sport- és gyermekprogramok vonzzák Kecskemétre a látogatókat.

Augusztus 25- 28. – Savaria Történelmi Karnevál, Szombathely

A méltán népszerű programfolyam világ-, nép- és könnyűzenei koncerteket éppúgy kínál, mint foglalkoztató és szórakoztató gyermekprogramokat, színházi előadásokat, artista- és akrobataprodukciókat, gasztronómiai eseményeket. A rendezvény valódi családi program: minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő zenei, színházi, szórakoztató vagy épp játszva tanító produkciót.

Augusztus 25- 28. – Győri Bornapok, Győr

A Győri Bornapok izgalmas programjaival, Magyarország legfinomabb boraival, kellemes zenével és baráti beszélgetésekkel búcsúztatja a nyarat. Győr belvárosa, utcái hangulatos kisvendéglőkké, borozókká alakulnak át, fesztiváli hangulatot teremtve immár kilencedik alkalommal. A Győri Bornapok azonban nem csak az ízek világába kalauzolja el a látogatókat, hiszen a négy nap bővelkedik kulturális programokban is.

Augusztus 24- 28. – SZIN, Szeged

Egyszer régen, 1968-ban, volt egy fesztivál…
Ha mese születne a SZIN-ről, bizonyára így kezdődne. De a vége biztos nem az lenne, hogy boldogan buliztak, amíg… Mert a történetnek koránt sincs vége, sőt…azóta is töretlenül zajlik, és folytatódik 2016-ban is. Új év – új SZIN= új fellépők, új programok, új ötletek.

Szeptember 2-4. – Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, Szeged

2016. szeptember 2-4. között immáron 20. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, mely hazánk egyik legnagyobb és legrangosabb gasztronómiai és kulturális rendezvényévé nőtte ki magát. A Szegedi híd alatt, illetve (a halfőzők számának folymatos növekedése miatt néhány éve már) az újszegedi partfürdőn minden év szeptemberének első szombat délelőttjén fakanállal és bográccsal felfegyverkezve megküzdenek egymással a halfőzők, hogy elnyerjék a Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács által alapított Halfőző Érdemrendet.

Szeptember 14- 18. – Bortér, Szeged

Az aranyló nyárutó különleges varázsát, hangulatát kihasználva, immár hatodik alkalommal ad otthont a Dóm tér a Bor térnek, ahol az ország legkiválóbb bortermelői gyűlnek össze. Közel 100 pincészet 350 féle nedűjével, minőségi harapnivalókkal, kézműves vásárral és számtalan zenés programmal készülnek az idei rendezvényre.

Szeptember 19- 25. – Pécsi Napok, Pécs

A szorgalmi időszak kezdetén az egyetemi hallgatók ellepik a várost, az esti nagykoncertek főleg ennek a korosztálynak szólnak, de a sétatér óriási fái alatt a gasztronómiát és a jó baranyai borokat kedvelők korosztálytól függetlenül megtalálják számításukat.

Szeptember 30- Október 2. – Villányi Vörösborfesztivál, Villány

Idén a legszebb vörösborok mellett nagyszabású szüreti felvonulás, sztárfellépők, koncertek, gyerekprogramok várják a hagyományosan október első hétvégéjén, szüreti időszakban megrendezett Vörösbor Fesztivál látogatóit Villányban. A rendezvény a borvidék egyik legnépszerűbb programja, egyben legnagyobb boros rendezvénye, kiemelkedő számú borászkiállítóval és utazást segítő tömegközlekedéssel.