Burger és bor? Miért is ne, hiszen borral minden jobb! - Vylyan Pincészet

Burger és bor? Miért ne!

2020. július 07.

Egyszerű, gyors, és akár menet közben is elfogyasztható: ez volt az utcai étel eddig. Mostanában viszont nagy kultúrája lett a streetfood-nak, és az is egyre többször bizonyosodik be, hogy ezt a műfajt is lehet magas szinten művelni. S ha már így alakult, miért is ne próbálnánk ki egy különlegesebb italpárosítást a burger mellé? Például egy jó bort!

Egyik kézben gyorsétel, a másikban talpas pohár

Első pillantásra kicsit furcsán hangzik ez az összeállítás, hiszen a bort – és a borozást – általában emelkedettebb dolognak tartjuk, mintsem hogy kézből, a papír csomagolásból harapjuk mellé a szósztól csöpögős hamburgert. Pedig nem csak kólát vagy sört lehet elképzelni a burger mellé, főleg, ha valóban minőségi alapanyagokból készült, netán különleges fűszerezésű kreációról van szó. S ha már a burger terén áldozunk a minőségre, érdemes fokozni az élvezetet a megfelelő itallal.

Marha, csirke vagy vega? Mindhez van jó borajánlatunk!

A megfelelő burger-bor páros kiválasztásakor igazából ugyanazokat a szempontokat érdemes figyelembe vennünk, amelyeket más ételek esetében is. Azaz, vizsgáljuk meg az étel jellemző összetevőit, a domináns ízvilágot, az elkészítés módját. Nyilván más illik egy klasszikus BBQ marhaburgerhez és más a könnyű, roppanós zöldségektől roskadozó vegaburger mellé.

A marhahúsos hamburger

Ez a burger általában testes ízű és tartalmas – ahogy mondják: „van benne anyag”. Olyan bort nyissunk ki hozzá, ami kiemeli a telt, füstös ízeket, de nem túlságosan nehéz, és a korty ad egy kis felfrissülést. Jó választás a Cabernet Sauvignon, aminek lekváros, szilvás jegyei nagyszerűen harmonizálnak a klasszikus BBQ szósz ízeivel, ugyanakkor eleganciája a burgerünket is magasabb szintre emelheti.

Ha különleges élményre vágyunk, kóstoljunk a hangsúlyosan, de nem túlfűszerezett, zsíros sajttal is megrakott marhaburger mellé egy pohár Syrah-t. Ez a csodálatos bor egészen mély, komplex ízekkel gazdagítja majd az összhatást, és tökéletesen passzol az étel mellé.

Ínycsiklandó Vylyan burger
Teraszunk étlapjának egyik kedvenc fogása, a Vylyan burger

A csirkés burger

Ez egy fokkal könnyedebb, mondhatnánk, nőiesebb változat – és mint ilyen, borban is valami könnyebbet, vibrálóbbat kíván maga mellé. Ezek a hamburgerek általában fűszerezésükben is lágyabbak és a szószuk sem olyan testes. A megfelelő bornak mindenképpen legyen egy kis savassága, és jó, ha van benne némi rafinéria, hogy kellően feldobja az összképet.

A magától értetődő megoldás valamilyen könnyű fehérbor vagy rozé lenne, azonban ne féljünk a vörösbortól sem: egy könnyebb, gyümölcsös fajta tökéletes lesz a csirkeburgerhez. De lássuk, pontosan melyek is az ajánlott borok!

Ha a fehérbort kedveljük, bátran válogathatunk, anélkül, hogy melléfognánk. Pincészetünk kínálatából a Hërka Chardonnay-t és a Boszorkány Rizlinget javasoljuk: mindkettő alapvetően könnyű és gyümölcsös, azonban van bennük egy cseppnyi sósság és kesernye, ami éppen annyira teszi üdítővé a kortyot, hogy kifejezetten jól essen hamburgerezés közben.

A rozé barátai nyugodtan válasszák kedvencüket, csak arra ügyeljenek, hogy legyen jól behűtve! Kakas Rozénk egyébként is a nyár nagy favoritja, üde és friss, remek kísérő lehet a csirkés burger mellé is.

Aki maradna a vörösnél, annak egy kirobbanóan gyümölcsös, vidám, könnyen iható bort ajánlunk: ez a Villányi REDy, ami már az első kortynál cáfolja a vöröseket övező berögzülést, miszerint azok csak nehezek és komolyak lehetnek. Ez a bor lendületes, könnyen érthető és szerethető, kitűnő szomjoltó, és ha burgerünk elfogyott, akkor is érdemes még egy pohárral elkortyolgatni belőle, csak a hangulat kedvéért.

Felszolgálás a Teraszon
Sokan választják házi burgerünket

A vegaburger

Az utóbbi idők legnagyobb sztárja kétségkívül a vegaburger, ami szélsebesen vált népszerűvé a reform- és vegetáriánus életmóddal együtt, de olyan sokszínű, hogy még a húsevők között is hódít.

Mivel ebben a húst különféle zöldségpogácsák helyettesítik, az ízvilága alapvetően visszafogottabb lenne, azonban a bátrabb fűszerezéssel egészen különleges kreációkat lehet létrehozni.

Mivel a vegetáriánus ételekhez előszeretettel használnak friss zöldfűszereket, a bort illetően is jó választás lehet egy könnyű, enyhe citrusos vagy éppen finoman fűszeres jegyekkel rendelkező fajta. A korábban már ajánlott Hërka Chardonnay és Boszorkány Rizling a vegaburger mellett is megállja a helyét.

Borral minden étel jobb

A streetfood világa persze nem csak hamburgerből áll. Nem kell a világ távoli pontjaira utaznunk, itthon is változatos a kínálat a sült kolbásztól a pitába halmozott finomságokig – és ezzel újabb távlatok nyílnak a lehetséges étel-bor párosítások előtt. Valljuk, hogy egy jó borral minden ételt még élménytelibbé lehet tenni, éppen ezért érdemes kísérletezni. Nem igaz, hogy a bor sznob dolog és csak kifinomult ételek mellé kínálható. Ugyanúgy, ahogyan a pezsgőt sem érdemes csak az ünnepi alkalmakra tartogatni, a borral se várjunk a nagy vacsorákig! Jutalmazzuk meg magunkat a hétköznapokon is, és ne restelljünk akár a barna papírzacskóban hazavitt étel mellé is kibontani egy palackkal!

Csevapcsicsa
Ugyancsak népszerű a csevap

Várjunk csak! Nem lehet teljes a téma a híres sült krumpli-pezsgő páros nélkül…

Ó, igen, ez egy létező kombináció és a megítélése meglehetősen szélsőséges. A hívei azt mondják, nem kóstolt még igazán jót, aki nem próbálta ki, míg az ellentábor szinte a pezsgő megszentségtelenítésének tartja, ha holmi alantas, olajban sült rósejbnivel rombolják le az eleganciáját.

Mi nem foglalnánk álláspontot egyik oldalon sem ebben a vitában. Mivel szeretünk kísérletezni az ízekkel és a textúrákkal, szívesen kóstolunk meglepő párosításokat is – amelyek bizony nagyon kellemes élményeket is okozhatnak. Éppen ezért mindenkit arra bíztatunk, fedezzenek fel új ízeket, elsőre szokatlan kombinációkat. Akár egy sült krumpli-pezsgő párost is. És most ki is bontunk egy palack Kszí-t, hogy megnézzük, hogyan kokettálnak a finom buborékok a ropogós, sós hasábokkal…

Iratkozzon fel a Vylyan hírlevélre!