« Összes hírHírek
Művészettörténész szemmel
Várkonyi György kiállítás megnyitó beszédéből
2008. augusztus
E kiállítás „tárgyának” (témájának és matériájának) neve maga is bír azzal a számunkra kapóra jött kétértelműséggel, ami segít megközelíteni, csoportosítani és értelmezni a kiállított műveket. A hordó lehet ugyanis egy – az életmű folyamatába illeszkedő – szuverén műalkotás szokatlan hordozója, aképpen, ahogy azzá válhat egy csordányi műanyag tehén vagy Keserü Ilona Möbius-szalagja. Ezek a példák, amiket a jelen válogatásban Ernszt András, Horváth Zoltán, Varga Rita és mások munkái gyarapítanak, a festészet művészeti ágán belül maradnak, de igen távol esnek „Alberti ablaká”-tól s az abból levezetett képontológiától. Ám a hordó lehet az ábrázolás tárgya is, legalább kétféleképpen: eredeti funkcióját jelölő módon, az enteriőr- és életképfestészet, vagy akár a mitológia és a heraldika tartozékaként, illetve, mint a perszonifikáció különleges tárgya, emberi történetek emberi sajátosságokkal felruházott szereplőjeként. A közelmúlt művészettörténete erre is szolgál bőséges példákkal Marisoltól Böröcz Andrásig.
Itt azonban másról van szó, ezért célszerűbb a hordónál, mint tárgynál maradnunk. Ez az eredeti funkcióját beteljesített, másodlagosan felhasznált tárgy szerencsés választásnak bizonyult, mert – mint láthatjuk – fogalmi, nyelvi, formai és anyagi potenciállal egyaránt rendelkezik, így több úton-módon is generálhat, katalizálhat kortárs műalkotásokat. Akad a kiállítottak között olyan műtárgy is, amelyik valamennyi lehetőséggel egyszerre tud élni: Nyári Zsolt ékszerként egy hordó-hasba foglalja életművének emblémáját, a köldök/omfaloszt, az egyetemes érvényre áhítozó kézjegyet. De van olyan munka is, ahol a hordó nem mint pozitív forma, hanem mint az űr befoglalója, mint a közbezárt tér héja tölti be szerepét: Kéri Katinka optikai játékként is működő „kukucskáló hordója” egyaránt hasznosítja a XVII. századi holland festészet trükkös térdobozainak és a legtriviálisabb jelenkori szubkultúrák peep-show-inak inspirációját.
Akárhogy is, amit itt látunk, az „barrikolt” művészet. Idegen anyag, idegen közeg zamata járja át a műalkotást. Mértékkel adagolva harmonikus elegy jöhet létre. A végeredmény minősége persze a „tartalomtól” függ. Nincs ok a szégyenkezésre. A Vylyan Pincészet erre az ötletre és az itt megszokott gondos kivitelre, „technológiai fegyelemre” is büszke lehet.