magyar | english| deutsch

Hírek

2010. szeptember 2. csütörtök

BOGYÓLÉ 2010 borcímke pályázat

Hagyománnyá vált, hogy a Vylyan Pincészet minden évben kiírja újborához, a Bogyóléhez kapcsolódó  címkepályázatát ifjú pécsi művészeknek, akik közül a legtehetségesebb kipróbálhatja magát a Nagybetűs Életben!

A BOGYÓLÉ 2010 PÁLYÁZAT LETÖLTÉSE 


A PÁLYÁZÓK KÖRE
PÉCSI Tudományegyetem jelenlegi és volt hallgatói (30 éves korig!), valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközép-iskola diákjai 

AZ ELSŐ HELYEZETT húszezer Vylyan Bogyólé palackon láthatja viszont munkáját, emellett ötvenezer forint alkotói díjat és 2 nagy karton Bogyólét vihet haza!

A PÁLYÁZAT HATÁRIDEJE OKTÓBER 4. hétfő 8.00!

Részletes információ: Iványi Emese, 30/458-11-08, vylyan@vylyan.hu


Kedves Pályázó,

A villányi lankák „bozsoléja” a franciaországi Beaujolais Nouveau [bozsolé nuvo] hagyományait követve készül. E különleges borkészítés lényege, hogy maga a bor a bogyón belül születik, erre utal a „Bogyólé” elnevezés. A kis bogyólé november elején hagyja el a szülői házat és üdén, fiatalon kezdi meg hódító útját.

Igen ám, de milyen köntösben? Hiszen tudjuk jól, hogy nem csak a belbecs, hanem a külcsín is fontos. A Bogyólé, mint minden fiatal, szeret öltözködni, főleg, ha egyedi tervezésű új ruhában pompázhat!
A „stylistok” Ti vagytok, Művésznövendékek, itt a lehetőség a Bogyólé új címkeruhájának megtervezésére!

Mi, a „szülők”, a pályázat kiírói - bevallottan művészlelkek, művészetpártolók és lokálpatrióták - bízunk abban, hogy ráéreztek az újbor hangulatára, s a bor friss, gyümölcsös, üde jellege a címkén is tükröződik majd!


Még egy dolog: A pályaműnek az önmegvalósítás mellett a „piacosságról” is szólnia kell! Nagyon fontos dolog az is, hogy a fogyasztóknál „átjöjjön” az, amiről a bor szól és már csak a címke egyedisége, pimaszsága, frissessége miatt is leemeljék a polcról és betegyék a kosárba!
Ne feledjétek, a Bogyólével mutatja meg az arcát először az új évjárat! Rengeteg munka ameddig a szőlőből bor lesz, és mégis a címke az, ami felkelti a figyelmet, az az első felütés.
Kívánunk nektek elmélyült munkát és inspirációt és azt, hogy érezzétek a feladat súlyát (a téma „habkönnyedsége” mellett természetesen!!) Kívánjuk még, hogy a Vylyannak legyen 2010-re a legütősebb újbor címkéje, amiről az egész szakma beszélni fog! Úgy legyen, kalandra fel!


 

A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI: 
 
A pályázók köre:
• PÉCSI Tudományegyetem jelenlegi hallgatói
• PÉCSI Tudományegyetem volt hallgatói – 30 éves életkorig bezárólag!
• és a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola diákjai

A legjobb munka díjazása:
• 50.000 Ft alkotói díj
• 24 palack Vylyan Bogyólé 2009
• Kiváló referencia!

A második helyezett: 12 palack Vylyan Bogyólé 2009
A harmadik helyezett: 6 palack Vylyan Bogyólé 2009

Határidő: A pályázatot 2010. október 4-én hétfőn 8.00 órakor zárjuk!

FORMAI KÖVETELMÉNYEK:

A címke választható méretei:
1.) Front: 90*120 mm, hát: 50*120 mm; 2.) Front: 120*80 mm, hát: 50*80 mm; 3.) Front: 50*140 mm, hát: 50*140 mm; 4.) Front: 100*72 mm, hát: 60*70 mm

Vylyan logó: Kötött elem!!

Színhasználat:
Szüretkor a természet őszbe fordul, a bornak viszont ez az időszak jelenti a TAVASZT! A címke összhatásánál, ezt a (vidám, élénk) hangulatot lehet megragadni. Gondoljatok arra, amit e friss, fiatal, üde, gyümölcsös bor jelent. Ha már a gyümölcsnél tartunk: maga az újbor még a friss gyümölcs élénk színében pompázik; málnaszín, cseresznyepiros. A címke tervezésénél vegyétek figyelembe, hogy a borral töltött palack sötét színű.

A Vylyan logó színe:
- Színkódja(bordó) Pantone1945 V; vagy 4 szín bontásban: Cyan: 0, Magenta: 100, Yellow: 95, Black: 40
- inverze, fehér

ADATOK A CÍMKÉKEN:

„•”-jelöléssel súlyoztuk az adatok fontosságát a címkén.
••••: nagy hangsúlyt kap; • kis hangsúly, de minimum 3 mm-es betű.

Front címke:
••• Vylyan logó
•••• Bor neve: „Vylyan Bogyólé”
•• Fajtaösszetétel: „Villányi Zweigelt-Portugieser újbor”
• Minőségi kategória: „Villányi Védett Eredetű Classicus Bor”
• Évjárat: „2010”

 • Villányi eredetvédelmi pecsét: Választható, hogy front- vagy hátcímkére kerül! 
A front-vagy hátcímkén, a jobb alsó sarkokban, 2cm-es átmérővel. A színe teljesen szabadon változtatható, a címke világához alkalmazva.

A hátcímkén

••• Vylyan logó

2008-as nyertesünk: 
•••• Bor neve: „Vylyan Bogyólé”
•• Fajtaösszetétel: „Villányi Zweigelt-Portugieser újbor”
• Minőségi kategória: „Villányi Védett Eredetű Classicus Bor”
• Évjárat: „2010”
• Űrtartalom: „750 ml”
• Alkoholfok: „alc. 12,5 %vol.”
„Termelte és palackozta: Vylyan Pincészet H-7800 Kisharsány, Fekete-hegy 092 hrsz.”
Lot szám: „L00000”
Borleírás: „Újborunk a franciaországi Beaujolais Nouveau [bozsolé] hagyományait követve készül. E különleges borkészítés lényege, hogy maga a bor a bogyón belül születik. Erre utal a „Bogyólé” elnevezés.
A teljes fürtök oxigéntől elzárva, szénsavköpeny alá kerülnek, így a szőlőszemekben lévő enzimek hatására kezd erjedni a bor. Az eredmény friss, illatos, gyümölcsös, könnyed - ahogyan az egy igazi újborhoz illik. Hidegebben fogyasszuk, mint a vörösborokat általában, 12-13 ºC-on.”
•„DHC Villány”
•Ipacs Szabó István, főborász
•www.vylyan.hu
•a címke alján 12mm x 34mm üres hely kell az ean kódnak (amit a nyomda nyomtat rá).
•a pályázó neve, iskola neve

Leadás: Elektronikusan és nyomtatva! Több pályamű is leadható!
JPG/PDF formátumban a vylyan@vylyan.hu email címre. Csak a felsorolt formai követelményeknek megfelelő pályamunkákat bíráljuk el!
A legszebb munkákat kiállításon mutatjuk be, a címketerveket ezért kinyomtatva is kérjük leadni a Művészeti Kar Titkárságán (7624 Pécs, Damjanich u. 30. 1.em.)!
Zsűri: PÉCSI Tudományegyetem Művészeti Kar, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, Vylyan
Nyomdai formátum:
A nyertes címkét a nyomda részére nyomdakész Corel, vagy Nyomdai PDF formátumban kell leadni (kifutó tónussal - 2 mm kifutóval, ha nincs tónus, akkor éles vágással)
Elérhetőségek:
•Vylyan Pincészet, Iványi Emese: 72/579-731, 30/458-11-08, vylyan@vylyan.hu
•Művészeti Kar: 72/501-540 György Hajnal, Gerendy Jenő
•Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola: 94/ 311-264 Ernszt András

A Vylyan logó és az eredetvédelmi pecsét megtalálható: a Művészeti Kar, valamint a Szakközépiskola Titkárságán, vagy kérhető emailen Iványi Emesétől: vylyan@vylyan.hu



2009-es nyertes: Dobány Mátyás, PTE Művészeti Kar hallgatója

 

Klárik Balázs, PTE Művészeti Kar hallgatója


 

 

 

2009-es nyertes: Bese Örs, PTE-KTK-MSC hallgatója