Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet

2010. augusztus 3. kedd

3. év, 3 hordó - MŰVÉSZI HORDÓK III.

A pécsi kultúrfővárosi évben adta magát, hogy a 2010-es pécsi művészeti programjára épüljünk, s az eddigi közös sikerek és jóízű együttműködést tovább vigyük, legalább azzal, hogy a pécsi képzőművészeti értékeknek maradandó és újító szellemű emléket állítsunk.
A „kevesebb több” elvből kiindulva, nem kívántunk újabb nyilvános pályázatot kiírni. Pécsett élő és alkotó, európai szintű képzőművészeket kértünk fel. Pinczehelyi Sándor és Gellér B. István elfogadta felkérésünket. A 2009-es tárlatról ismert Megyer Mártát idén is felkértük, ám most nem donga-szobrászként, hanem hordó-művészként mutatkozott be.

Az idén három éves Művészi Hordó tárlat így három új alkotással gazdagodott!



 

 

Pinczehelyi Sándor

A Művészi Hordó projekt során már sok baráti segítséget kaptunk tőle, így adta magát, hogy végre egy hamisítatlan Pinczehelyi -hordó elkészüljön, Tájhordó címmel!
Munkácsy-díj (1989), Érdemes művész (2004), Kiváló művész (2009)
Művészeti pályája rendkívül összetett és sokirányú: grafikus, plakáttervező, a Pécsi Műhely néven ismertté vált avantgárd csoport tagja, festő, művészeti szervező. Munkásságáról 1997-ben jelent meg kismonográfia, illetve saját kiadásában egy Pinczehelyi Graphic Design 1970-2000 című könyv, ezért 2010-ben egy, az egész életművét feldolgozó monográfiát adnak ki. Életmű kiállítása 2010 végén nyílik a Zsolnay Kulturális Negyed Nagy Kiállítóterében.

TÁJHORDÓ

A Vylyan szőlőbirtok teraszáról a szőlők fölött a ragyogóan kék eget látni.
Arra gondoltam ha egyszer felkérnének egy "hordófestésre", valahogy ezt a színt, meg azt a hangulatot, amit én ott éreztem, érzek, hogyan tudnám visszaadni?
Az élet szeretetét, a rend mellett a fesztelen vidámságot, a jól végzett munka örömét.
Aztán Iványi Emese telefonált, hogy elfogadnám-e a felkérést. Naná!
Megpróbáltam a hangulatot felidézni. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott, tiszta egységben megfestettem a kéket, ami egy szines, zaklatott, életszerű kavalkádba csapott át, melyen megjelentek a két irányban úszó halak.
Keresik ebben a zilált világban a helyüket, be is vannak zárva, meg ha akarnának, ki is léphetnének. Együtt élnek a borral, a szőlővel, biblikus jelentésük mellé már csak a kenyér hiányzik...
Jókedvű tárgyat próbáltam előállítani, remélve, hogy messziről nézve fel fog oldódni a tájban, közelebb érve pedig a részletek szépsége, spontaneitása fogja meg az érdeklődőt.
Ennek a hordónak biztosan jó helye lesz a tiszta levegőn, jó emberek között.
Pinczehelyi Sándor
2010. július 30.

 

Gellér B. István

Munkácsy-díj (1999), 2009: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés (2009)
"Növekvő Város" című projektjével egyéni mitológiát teremtett, egy letűnt világ, nem létező ősi kultúra archeológiai feltárása, néprajzi, kultúrtörténeti feldolgozása által. Művei 2010. november 26 - december 30-ig a Pécsi Galériában lesznek láthatóak, míg ebben az évben egy monográfia is megjelenik munkásságáról.
 

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt 2010-es fővárosi év végére tartogatja a művészek életmű kiállítását.

 

 

Megyer Márta

„Megyer Márta szobrai feltámadnak, elindulnak és felidéznek valamit, amikor még bizonyos arányok léteztek és volt még valóság egy megélhető világban.” /Bogdándy Zoltán-Szultán/

Használati tárgyakból készít szobrokat a Szabadszállási tanyavilágban. 2009-ben találkoztunk először a hordó projekt kapcsán. Kicsit „kilógott” a többi hordóművész közül, hiszen ő nem kishordókból (azaz 225 literes barrique hordókból), hanem a hatalmas, régi ászokhordókból készítette szobrait, például a Fekete-hegy őrét, ami azóta is vigyáz ránk. Annyira „egymásba szerettünk”, hogy idén is felkértük, ám most nem donga-szobrászként, hanem hordó-művészként mutatkozik be! (Persze nem tud teljesen kibújni a bőréből, ahogy a mű címe -Donga-rétegek - is jelzi:).

 

Szalay Tamás megnyitó beszéde

A hordókról a III. Ördögkatlan fesztiválon, 2010. augusztus 5-én hullt le a lepel, a kiállítást Szalay Tamás (Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa Kht. kulturális igazgatója) nyitotta:

Nézzük, miből élünk. 
Földből, vízből, napsütésből.
Kezdetben vala a föld, az ég és a nagy pogány vizek, de ez kevésnek bizonyult. Kellett valami, ami összeköt eget és földet: így született meg minden dolgok nagy összegzője, a bor.
A végtelenség azonban formátlan. A vizek végtelensége, a föld végtelensége és az ég végtelensége formát keresett magának: így esett a választás a föld, a vizek és a napsütés gyermekére, a fára. A dongák íve a mindenség őrzője, önmaga határai közé szorított végtelen. Minden benne van, minden benne lehet. Önmaga mélyére mutat, ezzel mutat túl önmagán.
Leszögezhetjük teát: a hasas, íves hordó a mindenség formája, tartalma maga a mindenség, a szét nem választható szakralitás és profanitás. A hordóval tevékenykedő művésznek könnyű a dolga: csak meg kell ragadnia egy-egy szálat a benne rejlő mindenségből, és elő kell húznia.
Mi sem természetesebb, hogy a hordóban tovább növekszik egy rég letűnt város, sőt túlburjánzik rajta: nem nekünk növekszik, csak önmagának. Amit véletlenül mégis meglátunk belőle – természetes és mesterséges alakzatok egységgé patinásodott struktúráját, a történelem végén ismét kezdetté váló nagy összegzést –, csupán a jéghegy csúcsa. Ami igazán fontos, az belül történik, a dongák íve által összefogott végtelenben.
Ahogy a hordó várost hord magában, úgy hord tájat is: a Tájhordónak nem a tetején, hanem a felületén sejlik át a végtelen: az ég kékje eggyé válik a vizek kékjével, csak úgy mellékesen kimondva az igazságot, hogy ég és föld egy, földi halak és égi Halak boldogan lubickolnak a megváltás örök kékségében. Úgy szakrális és profán egyszerre, ahogy szent és világi a bor maga: a dongákon ég és föld egysége sejlik át.
A hordó keretet ad a végtelennek, hogy megfogható, hogy kimondható legyen. Nem mellékszereplő, megkerülhetetlen, örökké szem előtt van, a bor nélküle nem lenne bor, a végtelen nélküle nem lenne véges, ugyanakkor háttérben marad mégis, hogy önmagán túl mutasson. Mégis érdemes kicsit faggatni a saját történeteiről, mert amíg a bor a magasból tekint a föld, a napsütés, a verejték, a kínhalál és a feltámadás történetére, addig a fa ugyanezt a mélyből, alulnézetből meséli el. Ha lehántjuk a dongák néhány rétegét, történetek tárulnak elő, melyekben eggyé válik természetes és mesterséges, de nem egy új ciklus kezdeteként, mint Gellér B István hordóján, hanem befejezett, de önmaga teljességében soha meg nem ismerhető egységként.
Megyer Márta: Donga-rétegek, Pinczehelyi Sándor: Tájhordó és Gellér B. István: Növekvő város című munkái ugyanarról beszélnek, három lehetséges megközelítésben. Lehet-e véletlen, hogy három, egymástól függetlenül dolgozó művész egy történetet mond el? Nem tudom. Lehet, hogy igazából csak egy történet van, és a Vylyan művészi hordói ezt mesélik, egyre több megközelítésben, egyre részletesebben.

Szalay Tamás
Európa Kulturális Fővárosa program kulturális igazgatója