Hírek
2009. október 21. szerda
Huhh… Befejeztük a szüretet
Október 21-i dátummal befejeződött a szüret, minden szőlőnk bent van a pincében!
A decemberi metszés, majd a tavaszi hajtásválogatás „rutinmunkái” után az idei év első meglepetését az eddigi legkorábban bekövetkezett virágzás jelentette. Ebből következtettünk, hogy korai szüretünk lesz! A virágzáskor kezdődik el a visszaszámlálás: például a pinot noir fajtánál általában a virágzást követő 90-100 nap elteltével következik be a teljes érettség.
A nyár igen változatos volt, a száraz és a csapadékos időszakok váltakozása jól feladta a leckét! Lassan hozzá kell szoknunk a meglepetésszerűen érkező, hirtelen csapadékot és a szélsőséges időjárást hozó időkhöz (kisebb-nagyobb jégeső, „özönvíz”, nagy hőmérsékletingadozás, meleg- és hideg-rekordok).
Néha még az ültetvényeink megközelítése sem volt lehetséges, ezért kétszer is helikopterrel kellett védekeztünk.(Erről a június 10-i jégeső után hírt is adtunk.)
Az első színesedő, zsendülő bogyók július végén jelentek meg. Az egyenletes forróság szép tempót diktált, így már augusztus 27-én elkezdtük a szüretet, a tavalyihoz hasonlóan a rosénak valóval, valamint a pinot noir fajtával.
A szüret folyamatos „más állapotot” jelent, ilyenkor izgulunk a legjobban, hiszen különösen a szüret alatti időjárás dönti el az évjárat sikerét, egész éves munkánk eredményét.
Erre az évjáratra emlékezve a száraz, „nyári” ősz jut majd eszünkbe, mialatt végig szép, egészséges, érett termést szedtünk, melyből mély színű, koncentrált, gyümölcsös borok születtek kiemelkedően szép savtartalommal.

Ipacs Szabó István, főborász