2007. június 8. péntek - 2007. július 8. vasárnap
Ajánló: Szalay Zoltán fotókiállítása - FEL (EL) SZÁLLOTT A PÁVA
Időpont: június 8 - július 8-ig
Ünnepélyes megnyitó: 2007. június 8. 17.00 óra
A kiállítást Glatz Ferenc, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója nyitja meg.
Helyszín: Szabadtéri Néprajzi Múzem, Szentendre, Skanzen Galéria
Az 1970-es évek második felében a Magyar Televízió Röpülj Páva címmel országos népművészeti vetélkedőt hirdetett meg, amelynek közvetítése másfél éven át tartott. A vetélkedőn sok száz együttes mutatta be az adott tájegység, népcsoport hagyományait, zenei és tárgyi kultúráját, népszokásait, táncait, dalait.
A televíziós vetélkedő sorozat a közvetítések időszakában az egyik legnézettebb műsora lett a közszolgálati televíziónak. Számos tehetség tűnt fel, akik később országos és nemzetközi ismertségre tettek szert. A művészeti produkciókat filmbetétek és fotók színesítették, amelyek azokon a helyszíneken készültek, ahonnan az együttesek érkeztek.
Szalay Zoltán fotóriporter másfél éven át – a stáb tagjaként – járta az országot és készítette el azt a több ezer színes felvételből álló népművészeti gyűjteményét, amely ma már kortörténeti és megismételhetetlen dokumentum.
Ebből a gyűjteményből készül a reprezentatív fotókiállítás.
A kiállítás kurátora: Dr. Sári Zsolt | A kiállítás főszponzora: UPC Magyarország Kft., Nemzeti Kulturális Alap
Együttműködő Partnerek:
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Remíz Kávéház és Söröző