Hírek
Események
2009. szeptember 11. péntek - 2009. szeptember 13. vasárnap
VII. HAJDÚSZOBOSZLÓI BIOÉTEL- ÉS BORFESZTIVÁL
Időpont: Szeptember 11-13-ig (péntektől vasárnapig)
Helyszín: Hajdúszoboszlón, a Szt. István Parkban
Kósa László kollégánk várja Önöket!
A Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesületének tagjai, valamint hortobágyi, debreceni, balmazújvárosi vendéglátósok a Szt. István Parkban bio alapanyagokból különböző ételeket készítenek és kóstoltatnak a rendezvényre érkezőkkel.
A főzőhelyek mellett az ország legnagyobb, és legismertebb bortermelő vidékeinek borosgazdái mutatják be, és kóstoltatják boraikat Tokajtól Villányig.
Kísérő rendezvényként folklórprogramok, táncbemutatók, gyermekprogramok színesítik a fesztivál programját. Sor kerül borfelismerő versenyekre, valamint szőlővel és borral kapcsolatos ügyességi és kvízversenyekre is. A kézművesek utcájában a különböző népi mesterségekkel ismerkedhetnek a vendégek.
A rendezvény célja kettős:
- egyrészről olyan hagyományteremtő fesztivál megvalósítása, mely a főszezonon kívül érkező turisták részére is programlehetőséget nyújt,
- másrészről pedig ezzel az eseménnyel kívánjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a víz gyógyító ereje mellett a bio alapanyagokból készült ételek és az egészséges táplálkozás együttesen biztosítják a városban pihenők számára a testi és lelki gyógyulást. Ehhez Hajdúszoboszló és környéke ideális hely, hiszen gyógyfürdője több mint 70 éve ismert, a világörökség részét képező Hortobágy - Puszta pedig a legnagyobb bio állatállománnyal (racka, szürkemarha, mangalica, gyöngytyúk) rendelkező terület, illetve Balmazújvároson az ország egyik legnagyobb bio zöldséggazdasága működik.